Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Történetek

2011.06.30

Talán.

 

Megint itt üldögélek az ablaknál. Már annyira hiányzik, hogy bele tudnék őrülni. Már csak egy nap és találkozhatok VELE. De hiába van ott, feleslegesen, egy karnyújtásnyira. Ő már nem lehet az enyém.

A szerelem hol ki-be illan a szívembe. A nyomorúságomat siratom, amiért ennyire szánalmasak az érzéseim. Az idő elrongyolta őket, de én megpróbáltam bestoppolni mindet, hátha, még egy darabig talán bírom. Lepillantok a kezemre, amiben a leveleit szorongatom. Elrontottam ezt az egészet, persze, az ő hibája is volt, hogy így alakultak a dolgok, de miért kellett ezt ilyen kegyetlenül elintéznie?

A szavak visszhangoznak kopár belsőmben. Kegyetlen. Az emlékek örvényszerűen rántanak magukkal, amikor ott ültünk ketten a fák alatt, amikor lázas tekintettel átnyújtotta ezeket a leveleket. Most a könnyemtől nedvesek.

Holnap. Hiába találkozunk, ő mást fog ölelni, nem engem. És amikor úgy érzem, hogy igen, bennem már minden elmúlt, valamiért újra szerelmes leszek belé. Pedig annyit szenvedtem már. Lehunyom a szememet, mintha ezzel kizárhatnék bármit is, mindent, ami rossz, mindent, amitől úgy érzem, lyukak vannak a gyomromban. A sírás egyre jobban rázza a testemet. Nem akarok többé rágondolni. Nem akarok soha, de soha többet reményeket szőni. Azzal álomba ringatni magamat, hogy majd talán egyszer még...

<?xml:namespace prefix = o /> 

 

Talán, talán, van-e erősebb kábítószer ennél a szónál. 

 Libba Bray: Rettentő gyönyörűség.

 

 

Remény.

Ez a legszörnyűbb érzés, nekem. Reménykedni abban, hogy még kaphatok belőle egy kis részt. Egy másodpercet, egy percet. Hónapokban és években nem merek gondolkodni. Mindig fájt a csalódás. Az kólintott mindig fejbe, hogyha egy pillanatig is reménykedni mertem. Reménykedtem, hogy sokáig együtt leszünk. Szakított. Most abban bízok, hogy talán még együtt lehetek vele. Még egyszer érezhetem meleg kezét az én kezemben. Annyira hiányoznak azok a pillanatok.

Az érzéseink annyira gonoszak, és olyan rossz tréfát űznek velünk. De mégis! Sosem tanuljuk meg elzárni őket. Milyen egyszerű lenne belegyömöszölni őket egy szelencébe. Újra sírva fakadok.

A hold ezüst sugara sápadtan világítja meg a kopasz fákat. És én csak nézem őket, mintha valami szent írás lenne bennük. Tulajdonképpen ott van. Nincsenek érzéseik, csak állnak, a szél a kedvére tépázza őket, a tűz elemészti őket. Nem szólnak, csak tűrik. Milyen érzés lehet, amikor az emberek beléjük mártják a baltáikat? ÉRZÉS! Ugyanott vagyunk. A fák nem éreznek, de én nem akarok fa lenni.

Ez a baj, túlságosan is ragaszkodom az érzéseimhez.

Még egy pillantást vetek a fára, aztán visszafekszem az ágyamba, és könnyek között álomba merülök.

 

Dühöngő szélben, és viharos esőben,

Erős fa lennék

Várnék rád végkimerülésig.

Megpihenhetnél a védelmemben

Meddig tudom még elviselni ezt a kínzó szerelmet?

Miért kellett mindent feladnod?

Danson Tang- Ai wo

"Bocsáss meg nekem!"

Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy barna lány.
Boldogok voltak hosszú éveken át, bár csak ilyen lenne az egész
világ! Igen, ....de örökké semmi sem tarthat, a fiú útja másfelé
haladt, szerelmük most már csak egy emlék maradt. Egy álomszép
álom foszlott szerte, a lány zsebkendője könnyeit nyelte,
körülötte megváltozott minden, sajnos ő nem felejt könnyen.
Aki most ránéz az utcán, azt kérdi magától; "Miért?"
- Hisz nemrég még majdnem repült a boldogságtól, most pedig épp,
hogy nem hal a szomorúságtól.
Már elteltek hosszú-hosszú hónapok, s a lány azóta is egy srác
miatt zokog. Egy srác miatt ki most másra mosolyog, s másnak
küldözget óriási virágcsokrot. Szerették egymást hosszú éveken át,
nem mondták, hogy elhervadt a virág. Fájdalom s könny ragyogott a
szemében, hát nem jutottam eszedbe 1-szer sem?
Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok akik szerelmesek és
boldogok nagyon. Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni, és sikerült
ily hamar elfelejteni. Nekem ez nem megy ily könnyen, még most is
emiatt folyik könnyem. Mire e levél hozzád elérkezik a síró
kislány már nem létezik! Nem láttál hulló csillagot?
Én voltam az ki eltávozott! A temetőben egy harang fájdalmában
kondul, a sok kisírt szem, a kis sír felé fordul, a sírban egy
lány nyugodt, ki már hónapok óta nem mosolygott.
Erdő mélyén egy kis híd alatt találtak rá, de sajnos késő volt már!
A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lány szemébe,
mikor a postás levelet adott kezébe. A levél hangulata boldogtalan
volt egy lány szerelméről és haláláról szólt!
A fiú könnyes szemmel meredt a papírra, őrülten futott a temetőbe,
sírva. Zokogva rogyott a kis sír előtt térdre, ráborult bocsánatot
kérve. Rájött nem kellett más szerelme, csak azt az egy lányt
szerette. Sírva átkozta magát, miért nem jött előbb erre rá.
Szél fújt át az éji temetőn, és a fiú bánatosan, fejét a kis sírról felemelte.
Fájdalmas hangon valaki megszólalt: "SZERETLEK."
A fiú ráismert a hangra, majd újra ráborult a kis sírra. "Bocsáss meg nekem"

Fizika órán...

Fizika óra van, én mellette ülök.
Nézem a fénylő
, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét...
Ő rámnéz, és mosolyog. De ő nem úgy néz rám, ő csak az úgymond "legjobb barátom".
Vége az órának, vége a napnak, ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem.
Én odaadom neki, ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi.
Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani,
hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok
legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír...sír,
mert szakított a barátjával. Én megvigasztalom,
ő átölel...érzem, hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik,
aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi.
Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani,
hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk,
de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Telnek a napok, az évek,
látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi
a bizonyítványát. Ő rámmosolyog. Én el akarom mondani, hogy
szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom,
hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a
diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a
haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rámmosolyog,
az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem,
el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak
barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon.
És akkor megkapom a szörnyű hírt. Ott állok a koporsójánál,
ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim.
Nem mosolyog rám, nem kapok tőle puszit. El akarom neki mondani,
hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem
akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt...
Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a
következőket olvasom:"Rámosolygok, az arcára nyomok egy puszit.
El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom
őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így
néz rám, és én ezt tudom.

A rákos fiú

Volt egyszer egy 17 éves srác, aki az anyukájával élt és rákos volt.
Egy napon sétálgatott a városban és az egyik zeneboltban
meglátott egy nagyon széplányt. Bement, de nem tudott megszólalni.
A lány megkérdezte tőle: Segíthetek?
Erre ő nem is nézte, hogy milyen CDt vett ki és mondta,
hogy ezt kéri. A lány kérdezte hogy becsomagolja-e, mondta a srác:
Igen. A lány bement a raktárba és becsomagolva adta át a CDt.
És a srác onnantól kezdve naponta vett egy CDt.
Egy idő után vett egy szekrényt a sok CDnek.
Meg akarta hívni a lányt, de nem úgyhogy egyik napon otthagyott
egy cetlit a boltban a telefonszámával.
Amikor a lány felhívta, a srác anyukája vette fel,
és elmondta hogy a srác épp aznap meghalt.
A lány mesélt a CD-kről, és a no megtalálta a
szekrényben a sok-sok CDt becsomagolva.
Kibontott egyet és talált benne egy üzenetet:
nem megyünk valahova szórakozni együtt?
És minden CDben ugyanaz az üzenet volt.
Csak a srác nem volt elég figyelmes,
és így nem jött össze neki.
Szóval, ha szeretsz valakit, mondd meg neki,
ami elott túl késő lenne. Ne félj kifejezni önmagad.
Nyújtsd, Nyújtsd ki a kezed, és mondd meg a másiknak,
hogy mit jelent számomra...

 

 

 

És most röhögj egy kicsit! Nagyon jó ez a levél megéri

 

Kedves Lányom!

Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk.

A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az előző lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni. Az új házban minden nagyon szép, és jó. Mosógép is van,bár nem működik valami jól. Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta nem láttam belőle semmit.
Mindent összevetve nem rossz itt.
A múlt héten csak kétszer esett az eső, egyszer három, egyszer meg négy napig. Elküldtem a kabátot, amit kértél, de apád szerint a gombok miatt túl nehéz lett volna a csomag, úgyhogy levágtam mindegyiket és beletettem őket a kabát zsebébe.
Az a lüke bátyád valamelyik nap bezárta a kocsikulcsot, és több mint két órába telt, míg apádat és engem kiszabadítottak az autóból.
A nővérednek ma gyermeke született, de még nem tudjuk fiú-e, vagy lány, így azt sem tudom megírni, hogy nagynéni, vagy nagybácsi lettél.
Képzeld! A szomszéd beleesett a pálinkáshordóba. Néhányan megpróbálták kihúzni, de ő hősiesen ellenállt, és megfulladt. Szegény embert 3 napig hamvasztották.
Máskülönben nincsen sok újság, minden a megszokott mederben folyik.

Csókol szerető anyád

ui. akartam pénzt is tenni a borítékba, de már le volt zárva.

Kör

Elmélyülten húzta a vonalat a homokban.
Én csak mosolyogtam rajta, hisz olyan nevetségesnek tűnt, ahogy egy fiatalember erőlködik, hogy a kör mértanilag pontos legyen.
Talán körzőt is használt volna, ha nem mérföldekre vagyunk a civilizációtól.
Rajzoltak nekem már sok mindent gyermekkoromban, legtöbbször piros kis szívet, de egy idilli családi képre is emlékszem, amit valamelyik kis hódolómtól kaptam még évekkel azelőtt.
De még senki sem akart nekem kört rajzolni a homokba az éjszaka közepén. De Ő megtette.
-Tudod, sokat gondolkoztam, mit adhatnék neked a mai különleges napra - szólalt meg miután befejezte a rajzolást.
 -A születésnapom csak jövőhónapban lesz - ellenkeztem vele.
Megfogta a kezem és a kör közepébe állított.
-Mikor kisgyerek voltam, egy nap édesanyám lehozott a partra - folytatta. - Fogócskáztunk, homokvárakat építettünk, miután kellőképpen elfáradtunk leültünk a homokba. Váratlanul a kezébe vett egy kavicsot, mellyel egy kört rajzolt. Felemelt és a kör közepébe ültetett. Majd azt mondta: "Van egy világ a lelkemben, talán pont ilyen alakja van, melynek Te vagy a közepén."
Megöleltem. Hosszú percekig csak álltunk egymásba fonódva, anélkül, hogy bármelyikünk is megszólalt volna. Kapcsolatunk legszebb pillanatai voltak.
Azóta évek teltek el, a diákszerelem elmúlt. Az életem során rengetegszer kaptam már szívet képeslapra, bögrére vagy épp ágyneműre nyomtatva.
De csak azon a nyári éjszakán, csak akkor egyszer, kaptam valakitől egy kört, melybe egy egész világot zárt.

 

 

Diákszerelem

Fiú: - Ma nagy esemény történt az életemben. Megtetszett egy lány, szinte le sem tudtam venni róla a szemem.
Érdekes, már 4 hete ugyanabba az iskolába járunk, de eddig fel sem tűnt.
Lány: - Ma észrevettem hogy egy fiú egyfolytában engem bámul. Csak tudnám mi a baja.
Fiú: - Gyönyörű barna szeme és szőke haja van. Mindig is ez volt az ideálom.
Lány: - Ronda vizenyős a tekintete, kefe a haja és ráadásul szemüveges.
Mindig az ilyeneket utáltam a legjobban.
Fiú: - Ma megtudtam e nevét. Kleopátra. A kedvenc női nevem.
Hogy Ő is megtudja az enyémet, odahívtam a tesómat és azt mondtam neki, hogy kiabálja a nevemet és én majd akkor odamegyek hozzá.
Ez a lökött tesóm nem csupán azt kiabálta, hogy Józsi, hanem azt, hogy Jóska tojóska!
Jól el is kalapáltam érte.
Lány: - Józsinak hívják. Ki nem állhatom a Józsikat. Ráadásul durva és veri a kisebbeket.
Fiú: - Ma megpróbáltam közelebbről is megismerkedni vele.
A Kovácsot megkértem, hogy véletlenül lökjön majd neki, amikor arra szaladunk.
Meg is tette, háromszor is, de hiába. Nem állt szóba velem pedig mekkorákat estem!
Lány: - Az a vadállat ma háromszor is nekem jött. Tiszta kék-zöld vagyok. De legalább ő is elesett.
Eltörött a szemüvege és lehorzsolta a fél arcát. Most még rondább.
Fiú: - Ma levelet írtam neki.
Beletettem egy tábla csokiba és elküldtem neki a tesómmal, de úgy, hogy a tesóm ne is sejtse a levelet.
Lány: - Ma küldött nekem egy tábla csokit.
Olyan esdeklően nézett rám, hogy nem volt szívem visszaküldeni.
A csoki papírját odaadtam a tesójának mert azt mondta, hogy ő azt gyűjti.
Fiú: - Az a lökött tesóm megtalálta a levelet.
Tegnap rajtam röhögött az egész 4.c. Ezért még számolok vele.
Egyébként ma fölhívtam telefonon. Háromszor. És csak annyit szóltam bele, hogy: SZERETLEK!
Lány: - Mikor tegnap este megjöttünk anyuékkal a színházból, a nagyi teljesen föl volt dobva.
Azt mondta, hogy a volt udvarlója háromszor is felhívta őt és csak annyit szólt bele, hogy szereti.
Mikor Anyu megkérdezte, hogy honnan tudja, hogy ő volt az, azt válaszolta, hogy megismerte a hangját.
Hogy mik vannak?
Fiú: - Ma hazakísértem. Annyi mindent szerettem volna mondani neki, de meg sem tudtam mukkanni.
 Azt hittem Ő majd mond valamit, de rám se nézett. A fene se érti a lányokat.
Lány: - Ma hazakísért. Egész úton hallgatott mint egy sült hal. Micsoda bunkó!
Fiú: - Feladtam! Már három napja feléje se nézek. Nem érdekelnek a nők. Nincs nő, nincs gond.
Lány: - Már három napja felém se néz a Józsi. Hűtlen kutya! Nem kellene... véletlenül... nekiszaladnom???

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.